29-én elballagtunk. Jobban mondva megpróbáltunk valami hasonlót csinálni, mint a "kicsik". Az igazgatónő elmondta, mennyire boldog, hogy az első osztályuk sikeresen befejezte az iskolát, és mégis mennyire szomorú, hogy csak egyetlen évig tartott ez az egész. Az utánunk végző osztályt képviselő fiú felolvasott nekünk egy általuk írt szívhez szóló levelet. Mindenki kapott egy tarisznyát és egy szál virágot, készítettünk egy osztályképet, aztán reményekkel telve hazaindultunk, hogy e hét hétfőn nekivágjunk az érettséginek.
Hétfőtől csütörtökig minden reggel jókedvűen, rettegve, az előző napi kihívást kibeszélve készültünk a hamarosan ránk váró feladatlapokra. Többször hangzott el az, hogy mennyivel könnyebb azoknak, akik nappalin 4 vagy 5 évig tanulnak rá, mint nekünk, akiknek ennyi idő után csak egyetlen tanév jutott. Voltak, akiknek ez vagy az könnyebb volt, és olyanok is bőven akadtak, akik azon reménykedtek, hogy meg legyen az a bűvös 25%.
7 órakor egy vödör kávé, füzetek és kinyomtatott tételek, fél 8-kor séta az emeletre lepakolni, előkeresni az igazolványokat, tollat, beosztást. Persze ilyenkor mindig akad egy-egy fő, aki valamit otthon felejtett, de a katasztrófát mindig sikerült időben megoldanunk. Háromnegyedkor "még egy cigi belefér", majd 8-kor kiosztás.
Elsőnek magyarból. Szerintem abszolút nem volt nehéz. Többen megizzadtak a második résznél, de viszonylag egyszerű szöveget kaptunk, így csak a másfél hónappal ezelőtt részletezett vázlatpontokra kellett emlékezni. Probléma volt az is, hogy a felügyelő tanár elfelejtette mondani, hogy a piszkozatlapokkal mi a teendő, így néhányan kétségbeestek, hogy nem írtak rá semmit.
Másnap a matematika következett. Sokat segített a dologban, hogy a négyjegyű függvénytáblázatot és számológépet lehetett használni, anélkül rengetegen mehetnének októberben újra. Kissé elszomorodtam, hogy csak 48%-ot számoltam össze, de persze ez még függ a tanártól is, hiszen én nem tudok részpontozni. Egyébként az első rész nem volt nehéz, kis odafigyeléssel viszonylag könnyen össze lehetett szedni annyit, amennyi ahhoz kell, hogy ne menjen az ember szóbelizni.
Szerdán történelmet írtunk. Jobban mondva azokról írtunk, akik anno történelmet írtak. Nagyon nagy segítség volt, hogy a tanárnő már fél éve ezt gyakoroltatja velünk, mivel így a feladattípusok ismerősök volt, csak a kérdések voltak mindig mások. A görögökre számítottunk, Kádárra is, sőt a dualizmusban is majdnem biztos voltam, hogy lesz, de ezek az etnikai kérdések kissé mellbe vágtak. A világháborúra se készültünk, bár ez a mi hibánk, de meglepő volt, hogy a feladatlap mindkettőt kérdezte. A második rész is ismerős volt, az egy év alatt legalább 60 esszét leadtunk, és szerencsére jók voltak a témák.
Csütörtök az angol nyelv napja volt. Az első két rész elég hasonló volt, és biztos, hogy a nappalisoknak nagyon könnyű volt, mi viszont rendesen szenvedtünk. A hallgatós szövegértés rettenetes volt, hiába ismételte meg részekre bontva. Nagyon gyorsan mondta, és ehhez képest még hosszú is volt a szöveg. Kissé felháborítónak tartom, hogy kikötötték, hogy nem lehet javítani. Én pl volt, hogy félre néztem a vonalat, és igen, áthúztam és kijavítottam. Ez van...
Innentől két felé oszlunk, van, aki biológiát ír jövő héten, és van, aki informatikát. És vagyok én bolond, aki mindezt emelt szinten teszi...
És milyen ajándékot kap az anya, aki 4 napig csak és kizárólag a vizsgáira koncentrál? Végigtakaríthatja 5. napot. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése