A kutya

Most október 22-én volt a 3. év fordulója, hogy Lili kutyám majdnem 4 teljes év után elhunyt. Szomorú vagyok miatta, és minden évben gyertyát gyújtok emlékére. Nagyon hiányzik! Ő volt az én első igazi saját kutyám! Mikor 17 évesen elköltöztem, az első dolgom volt, hogy kutyát keressek magamnak, és szerencsére ebben az akkori párom is partner volt. Akkoriban önkéntesként segítettem egy menhelynek egy befogadónapon, és 2 kutyába egyből bele is szerettem, ám párom kikötése volt, hogy kistestű legyen, így döntöttünk a szálkás tacsi keverék mellett. Fel is vettem a kapcsolatot másnap az ideiglenesével, voltunk is nála pofaviziten, és megegyeztünk, hogy másnap megyünk érte, addig megkapja az oltásait és elbúcsúznak tőle. Majd indulás előtt 1 órával üzenetben visszalépett és hablatyolt valamit arról, miért gondolta meg magát. Valójában a lánya annyira megszerette a kutyust, hogy nem tudtak tőle megválni. Szomorú lettem, hiszen annyira beleéltük magunkat, hogy már be is vásároltunk neki, és tűkön ülve vártuk, hogy indulhassunk.

Összeköltözésünk előtt 1 hétre ideiglenesen befogadtunk egy foxi keveréket, akinek SOS szüksége volt egy szabad helyre valahol. Csakhogy, mint kiderült, ez a másfél éves kutyus soha életében nem volt egyedül hagyva egyetlen pillanatra sem, és ahogy dolgozni indultunk, elkezdte a vonyítást. A szomszédaim megfenyegettek, hogy feljelentenek, így a foximentés átvette. Hiányzott nekünk, mert megszerettük. Viszont ő adta meg a lökést, hogy a tacsis dolog miatt, mikor leültünk beszélgetni, eldöntöttük, nekünk foxi kell! Aztán decemberben született egy világvégi kis faluban egy alom, és mikor párom februárban a netet bújta, ráakadt. Hétvégén aztán el is mentünk érte, és estére foxigazdik lettünk. Egyfajta szülinapi ajándék volt Ő nekem.

9 hetesen

Megpróbáltuk a lehető legjobb körülményeket biztosítani a kis jószágnak. Kerestünk neki kutyabarátokat, akikkel 1 éven keresztül minden hétvégén találkoztunk. Már egészen pici korában vittük magunkkal kirándulni, világot látni, és persze kutyaiskolába. A sors fintora volt, hogy szegény túlságosan domináns volt, ezért 1,5 éves korára már a legnagyobb kutyának is nekiment volna, hiába iskolák és kiképzők sokasága. Itthon nem volt gond vele, ha hazahoztunk ideiglenesbe egy új kutyát, azzal nagyon jó viszonyban volt, és kint sem bántotta. Volt egy kis szerelme is, egy pit bull, akivel nagyjából 1 idősek voltak, és bármikor találkoztunk - sokszor jártunk össze - jót játszottak. Aztán az egyik télen, kaptam egy telefont, hogy egy jack russell az életéért küzd a kórházban, és a kedves gazdi ugyan kifizeti a műtét árát, de hazavinni már nem akarja, és jó lenne neki egy meleg otthon, Lili kapott egy tesót. Mert nem haboztunk elhozni a kis árvát, hatalmas sebbel az oldalán.

Mézi a russell és Lili

Aztán az akkori párommal szakítottunk, hazaköltözött, és vitte magával a kis russellt. Egy idő után úgy érzetem, szeretnék Lilinek egy új tesót, és a pit bullos barátnőm tenyésztőjénél pont születtek kék apróságok, így elmentem ismerkedésre, kiválasztásra, majd hazahoztam. 1,5 évig voltak jó tesók, Lilkó nagyon megszerette őt. Aztán a dolgok úgy alakultak, hogy az ő érdekében új gazdit kellett keresnek a kis kék pit bullnak. Jött helyette egy német juhászkutya. Majd egy tanítványom, egy mudi keverék is. Hogy ő mit hozott magával a szaporítótól vagy a menhelyről, azt nem tudom, de végül mindhárman meghaltak.

Abby, Lili és Czeno

Lili dominánságának köszönhetem azt is, hogy kitanultam a kutyakiképzés csínját-bínját, mivel egyik nagy kiképző és iskola sem tudott vele mit kezdeni. Én viszont nem adtam fel! És végül élete utolsó fél évét kiegyensúlyozottan (dominanciamentesen) töltötte.

Mikor 3 éve reggel megtaláltam élettelen testét, vigasztalhatatlanul sírtam, és valami meghalt bennem. Este eltemettük kis testét, és én azóta sem mentem arra a helyre, ahol ő nyugszik. Tudom, hogy beteges kutyus volt sajnos, amiben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy nem tenyésztőtől vettük, de mindig meggyógyult, mert azonnal orvoshoz rohantam vele. A legszomorúbb a dologban, hogy este még semmi baja nem volt, boldogan ugrált, semmi nem mutatott arra, hogy reggelre már nem lesz. Több orvost is kérdeztem, hogy mi lehetett, de egyik sem tudott válaszolni.

2 évig gyászoltam olyan szinten, hogy nem is akartam másik kutyát. Aztán mérhetetlen űr támadt bennem, mert mégiscsak hiányzott az életemből egy négylábú. Elkezdtem nézegetni a fajtákat a neten. Az biztos volt, hogy terriert nem szeretnék, mert jelenlegi életvitelemhez nem passzolna, nem tudnám 100%-ig kielégíteni az igényeit. Azt is tudtam, hogy inkább közepes termetűt szeretnék. Egy ideig motoszkált a fejemben, hogy schnauzert szeretnék, de mikor ráleltem a whippetre, elvetettem. Szerelem volt első látásra! Második lépésként tenyésztőket kezdtem keresni. Fontosnak tartom a tiszta vérvonalat, így ahol lehetett, megnéztem a törzskönyveket. Ekkor sokan kiestek, ami elszomorító. Majd végül találtam egy olyan tenyésztőt, akinek nem csak a kutyái voltak szimpatikusak, hanem maga a hölgy is! Biztos voltam / vagyok benne, hogy a jövőben tőle szeretnék kiskutyát. Innentől már csak 2 kérdés maradt: szín és nem. Tricolor foxim után, szeretnék egy bicolor fekete-fehér kutyát, mivel Liliben is ez volt a domináns, így ez valahogy adta magát. Több tapasztalatot végigolvasva végül meglett a nem is, kan kutyát szeretnék. Innentől a sorsra bíztam a dolgot! Ha ettől a tenyésztőtől, ennek a szukájától (ezt is kiválasztottam), születik egy alom, melyben lesz egy fekete-fehér kis whippet, akkor ő az enyém lesz! Ha nem, akkor még nem állok készen rá. Persze, ez így bután hangzik, de ez az én döntésem. A facebooknak köszönhetően napi szinten lesem a fejleményeket, hogy mi a helyzet kutyaügyben, de sajnos már egy éve nem jön össze neki a tervezett alom. Mondjuk most másik szukától szeretne, de úgy gondolom, nem adj fel, míg ez össze nem jön neki. Látok sok tenyésztőt, hogy mikor hol születik új alom, és találkoztam már fekete-fehér törpékkel is, és hiába tört össze a szívem, tartom magam az elhatározásomhoz.

Ő Tegár Kapitány Dominó, a titkos kis szerelmem, tőle szeretnék majd kiskutyát egyszer...