2016. október 27., csütörtök

Most ez van...

Mégiscsak itthon marad a gyermek. Reggel már furcsán ébredt, nem a tőle megszokott "jujj, de jó oviba megyünk" örömmel, aktivitással, hanem fáradtan, nyűgösen, összeesősen. Apával kissé össze is különböztünk, mert én gondoltam, hogy nem kéne ma mennie, de okos enged... szóval besétáltunk. Majd 10 óra körül jött a hívás, hogy menjek érte, mert nagyon sír és fájlalja a bal fülét. Még jó, hogy itthon szenvedtem (komolyan, olyan fájdalmaim voltak, hogy állni képtelen voltam). Elsiettem a kis betegért, de persze a háziorvosa reggel 8-tól 10-ig rendelt ma, úgyhogy az sztornó. Viszont a füle miatt legalább akkor a fülészetre menjünk el. Megjegyzem olyat sem szokott, hogy hazafelé "anya, vegyél fel!", ma pedig ez volt. Megpróbáltam, de sokáig nem tudtam vinni, mivel magamat is vonszoltam csak.

Itthon megnéztem az sztk honlapját. Nincs előjegyzés, nem kell beutaló, időpont nincs feltüntetve (ebből számomra az következik, hogy nyitvatartási időben lehet menni). Marha nagy mázlim, hogy a gyermekemért gyilkolni is képes vagyok, különben nagy utazás várt volna rám. A betegirányító, ahol be kell jelentkezni TAJ kártyával, közölte, hogy április óta előjegyzéses a fülészet. Hogy a francba lehet egy fülészet előjegyzéses??? - Jó napot, 2 hét múlva (jó esetben) fájni fog a fülem, szeretnék egy időpontot! - vagy ez csak számomra ilyen érthetetlen? Egy 5-10 percig beszélgetett a két hölgy az üveg mögött, hogy akkor mi legyen, mert azért a János Kórházba mégsem küldenének el, mivel a város másik felén van, ez meg itten egy 3 éves fülfájós gyermek. Megjegyzem, a 4 metrómegállóra lévő Heim Pál fel sem merült a hölgyekben, no de mindegy. Végülis feltelefonáltak, és kaptunk sorszámot, mert látták, hogy vörösödik a fejem és lassan gőz száll fel a füleimből, mint a rajzfilmekben. Az külön vicces, hogy mindez tortúra után kb. 10 percet kellett csak várnunk a bejutásra, ami számomra felfoghatatlan gyorsaság, mivel az előző látogatásunkkor (akkor ugyan nem volt előjegyzéses) cirka 3 órát várakoztunk. Kiderült, az történt, hogy összesen egyetlen egy darab orvos maradt a fülészeten, így a felnőtt és a gyermek fül-orr-gégészetet összevonták. Itt megint dobtam egy hátast. Egyetlen orvos... egy egész kerületre... és ő is szabira megy jövő héten. - természetesen nem az orvost hibáztatom!

Megleste az egész gyermeket, fülét, arcát, mindent. Nagyon korrekt volt! Tényleg, le a kalappal, még meg is ultrahangozták gyorsan a kis arcát. Megszületett a döntés, kezdődő középfül gyulladás. Mondta is a doki, hogy jogos volt a sírás. Bent persze nagyon jó gyerek volt, és ügyesebb, mint némelyik felnőtt. Szépen tartotta a fejét, nagyon nem is kellett a segítő asszisztens. Írtak fel 2 gyógyszert, és távoztunk. Jövő héten kontroll.

Összegezve jelenleg 2 féle orrcseppet használ (mindkettőt másra), 2 féle "kanalast", 1 db kataflam cseppet, és C-vitamint. És kalapot emelek előtte, mert mindezt szépen, illemtudóan, hiszti nélkül. Ezt sem tőlem örökölte... Vattát kell a fülébe dugnunk, ami ha kiesik, azonnal rohan, hogy rakjam vissza neki. Fürdésnél nagyon kell figyelnem, hogy a füle vízmentes maradjon. Ezzel azért még kissé hadilábon áll, hiszen nagyon nehezen szoktattam hozzá ahhoz, hogy a víz barát, nyugodtan belerakhatja a fejét, azóta élvezi, most meg hirtelen nem szabad, mert fájni fog a füle. Viszont a gyógyszerek gyorsan hatottak, mert este már nem fájlalta a fülét. Szóval mégis örülök neki, hogy jövőhéten őszi szünet, így igazából csak a pénteket hagyja ki, meg a mai nap nagyon nagy részét.

Hogy másról is írjak...

Érettségi
- avagy az az 1 bizonyos maradék tárgy, ami szükséges a kék bizonyítványhoz -

Talán szombat lehetett, mikor ráeszméltem, hogy szerdán írásbeli vizsgám van. Egyszóval, nem készültem, na. Még jó, hogy tavasszal igen! Szépen felöltöztem, ahogy azt illik. A portásnál kirakott papírról értesültem róla, hogy ugyan 4 csoportra lettünk osztva, de ez az írásos részt nem érinti, így összesen 3-an ültünk bent. Mivel nekem első emeletet mondta, így meglepődve tapasztaltam, hogy a másodikra kell mennem. De ez az intézmény már csak ilyen. Odaadtam a személyimet, akkor ők lepődtek meg, mert a saját papírjukon elírták a születési napomat. Ezt a papírt leküldték (szgépen kijavítani és újra kinyomtatni) egy emelettel lejjebb a titkárságra. Megkaptuk a lapokat, nekikezdtünk. Bejött egy titkárnő szerű hölgy, orrom alá dugott egy üres papírt, hogy írjam rá, hogy kérvényezem a tanulói jogviszonyom megszüntetését. Annyira megdöbbentem, hogy csak pislogtam rá, mint hal a szatyorban, majd megérdeklődtem, hogy mit is szeretne egészen pontosan és miért, de megállapodtunk abban, hogy felkeresem, amint végeztem. Pár percig még motoszkált az agyamban a kérdés, de bevettem a leszarom tablettát, és mivel egészségügyileg elég nyamvadt volna, csak gyorsan túl akartam esni a vizsgán és hazamenni pihenni. A 120 percet feladatsort végül 45 perc alatt kitöltöttem, gyorsan átszaladtam még egyszer az egészen, hogy maradt e kitöltetlen mező, majd beadtam VOLNA! Merthogy a "javításra" leküldött papír még nem érkezett vissza, így végülis nagy nehezen előkerítették az eredeti, hibás lapot. Eddigre már még egy vizsgázó végzett. Sikerült leadnom, megkerestem a hölgyet, aki úgy gondolta, nyugodtan megzavarhat vizsgázás közben. Addigra összeraktam magamban a dolgokat. Közöltem, hogy én nem fogom kérvényezni a megszüntetést, ha ki akarnak dobni azért, mert nem jártam be a gyakorlatra, mert 1. nem találtam meg épületen belül a helyszínt, mert a portás sem tudott értékelhető információval szolgálni, 2. a tanulmányi szerződést most, október végén óhajtják megíratni mindenkivel, akkor rakjanak ki ők. Mivel erre a válaszra nem számított, így gyorsan átpasszolt az osztályfőnökömnek, hogy kezdjen velem valamit. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy ugyan nem szép dolog, de az én kezemben még mindig ott van az az ütőlap, hogy az iskola simán közokirat hamisítást követett el ellenem, és ezzel tulajdonképpen hátráltatott az érettségimben.

Ma felrakták az oktatási hivatal honlapjára a biológia írásbeli feladatlapját a javítókulccsal, és úgy számoltam, hogy kb 57%-ot szedtem össze. Ami, azt nézve, hogy most nem készültem előtte, nem rossz. az biztos, hogy szóbelire engednek, amire viszont felkészülök rendesen.


Éééés, ha ez az egész nem lenne elég...

Ma, a fülészetről hazaérve azzal fogadott a szomszédom, hogy az (ugyan nem használt, de hát mégiscsak a miénk) autó hátsó szélvédőjét valami intelligens fazon (véletlen sem ember) bezúzta. Láthatóan valamit keresett, pechjére üres az autó, mivel nem használjuk, és ez látszik is rajta. Azt nem tudom megmondani, hogy a fólia segített vagy rontott a dolgon, tény, hogy ahol beesett az üveg közepe, ott a fóliának köszönhetően lóg befelé az utastérbe. És ami meglepő, sem párom, sem én nem bosszankodtunk, mert már ott tartunk, hogy szarunk mindenre (már elnézést a kifejezésért). Egész egyszerűen már semmi sem tud felbosszantani. Egyikünket sem. Este lementem és nemes egyszerűséggel ráragasztottam egy 110l-es fekete kukazsákot. Ennyi. Bemehetnénk a rendőrségre feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen, de minek. Kétlem, hogy a házból lett volna valaki, mert annál azért (talán) több eszük van. A mellettünk lévő kereskedő szarik rá, tőle kaptunk engedélyt a tárolásra. Már csak az lehet, hogy valami részeg suhanc jó mókának találta, vagy valaki kifigyelte, hogy ott áll már régóta, vagy bosszúból, mert nem adtuk el alkatrésznek, pedig annyian érdeklődtek. De inkább az első a valószínű, mivel a másik autót, ami szintén itt áll már régóta, és értékesebb is egy picivel, azt nem bántotta, mert 2 hellyel arrébb áll. Persze azért a nyakát tekerném ki, ha azt barmolja szét. Inkább szóljon, kinyitom, nézzen körül, mit érdekel, de nem élvezkedjen már ezen. Éppen elég baj, hogy a lakás beázik, most majd az autó is párásodik majd ezerrel. Hurrá!

Most így ennyi volt bennem. Majd jövök a megszokott pozitívumokkal is, de jelenleg kissé el vagyok keseredve. Nem csak ezek miatt. Az egész életünk kilátástalan. És most egy kicsit megtelt a hócipellőm. Egyedül az tartja bennem a lelket, hogy a fiamnak szüksége van az igazi anyjára, akivel jó időt tölteni, aki szereti, és odafigyel rá. Aki támogatja, és mindig mellette áll.

1 megjegyzés: