Az elmúlt ...

Mióta utoljára írtam ide, több hullámvölgyön is átevickéltem. Voltam nagyon kiegyensúlyozott, harmonikus, békés és nyugodt. Ilyenkor rendszerint elönt egy idilli érzés és szeretek élni. Kevésbé zavar a káosz és a kudarc, csak nézek előre, és tudom, hogy minden rendben lesz. Az utóbbi időszakban példa volt erre a lakásunk előszobája, amibe az egyik este párom felrakta a két elemmel működő karácsonyi mini izzósort, hogy jobban lássunk, ha este arra járunk. Lehet, hogy ő funkcionális fényt eszkábált, de mikor este arra jártam, egyszerűen csak jól esett a lelkemnek. De ez csak egy példa a sok közül, és csak azért ragadtam ki, mert egy apró dologról van szó, amit a legtöbb estben az ember észre sem vesz. Nekem mégis sokat jelentett.

Persze voltak hullámvölgyek is, kemény depresszióval, mikor már-már majdnem írtam egy bejegyzést arról, hogy se erőm, sem kedvem kimászni, azért, hogy aztán újra visszataszítsanak. Meg is van az adott irományom egy odt dokumentumban a gépen, de szerencsére pont nem úgy adódtak a dolgok, hogy feltehessem, és ennek nagyon örülök, mert ebben a blogban nem szeretnék túl sok negatívumot. Ide kikapcsolódni jövök, nem bosszankodni.

Kicsi fiam füle másnapra rendbe jött, azóta is jól van, a héten már ovizott is. Sőt, pénteken hazahozta az első saját kreálmányát, egy libát, aminek a csőrét és a lábát narancssárgára színezte, óvónéni körbe vágta és ráragasztotta egy hurkapálcára, nyakába pedig piros masnit kapott. Nem egy nagy alkotás, na, de én bizony elsírtam magam, mert mégiscsak ez a legelső kis "rajza", amit büszkén hozott magával, mikor meglátott a csoportszoba előtt. Itthon el is raktuk, megy majd be a mappába, ahol a kincseket őrizzük.

Egyébiránt nagyon sokat fejlődött a kis legény, jót tesz neki az ovi. Beszélni még mindig nem beszél, ellenben egyre bővül a szókincse, sokszor magam is meglepődöm miket tud. Tőmondatokat már sok esetben alkot, egy ideje pedig megjelent a birtokos eset (amolyan angolos formában - pl. anyáé toll). Dolgait mindig rendben tartja, elpakol maga után (ha nem vagyok elég gyors, utánam is). Tudja, minek hol a helye, tányért, poharat, evőeszközt a mosogatóba, ruhát a mosógépbe, szemetet a szemétbe viszi. Mikor hazajövünk, első dolga kabátot, cipőt, pulóvert, nadrágot levenni, utána megy csak be a szobába köszönni. A cipő kérdést már rábízhatom, előveszi, elrakja helyére. Enyémet is, mivel mindig velem együtt megy valamerre. Kabátot csak azért nem ő kezeli, mert nem éri fel. Macskákat a jelenléte nélkül nem etethetem, mert bármit csinál, megszakítja és rohan segíteni, amint a tálat meghallja. Még mindig szépen sétál, nem kell rászólni, hogy "ne rohangálj!", a közelemben, vagy mellettem vagy utánam 2 lépéssel halad. Őszintén örülök, hogy semmilyen nevelési elvet nem fogadtam meg annak idején kezdő anyaként, mert abszolút nem nőtt a fejünkre, kedves, szófogadó, nyugodt gyerek, akivel bármikor bárhová el lehet menni. Előfordul ugyan, hogy ráun a várakozásra, mint pl múltkor a postán (bár ez teljesen érthető, mivel 1,5 órán keresztül ácsorogtunk), de figyelni kell a jeleket. Persze akkor sem őrült meg, csak próbálta elfoglalni magát. Rászóltam, felfüggesztette, mindenki boldog volt.

Voltam érettségi írásbeli megtekintésen, éééés, nem számoltam rosszul, 59%-ot sikerült elérnem! :) Kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy nem lett 60%, mert onnantól 4-es, de végülis ez teljesen mindegy, mivel a szóbeli még hátra van. Arra gondoltam, ha ezt is letudom, a májusi időszakban beszúrok még egy informatika érettségit is, hiszen eleve arra készültem, meg hát amúgy is vicc az egész, szóval miért ne. Az iskolában a titkárnő rágja a fülemet beiratkozás óta az ECDL-el is, lehet meg kellene azt is csinálnom, veszteni valóm nincsen. Csak most valahogy nincs kedvem kiadni pénzt az indulásra. Merthogy munka még mindig nincs. Miért is lenne... Elmentem oda, ahova a munkaügyi központ küldött, de közben már felvettek 3 próbaidőst az állásra. Persze a papírt még mindig nem vittem vissza, úgyhogy külön procedúra lesz az egész. Oké, beteg voltam (ja, egyébként már meggyógyultam végre, így két hónap után! :) ), de inkább a kedélyállapotom nem volt az igazi, csak hát ezt mégsem mondhatja az ember lánya indokként.

És hogy miért ilyenkor írok bejegyzést? Jogos kérdés :D Iszonyatosan fáradt vagyok! Ugyanis ma apukáméknál voltunk, mert volt megint nagy családi összejövetel (ezeket egyébként szeretem, mert nagyon bolond családom van, és ennyi időn keresztül folyamatosan nevetni...). Az apropó inkább annak szólt, hogy sok idő után végre kész lett a házuk, beköltöztek, és mivel mindenki kíváncsi volt, áttelepültünk hozzájuk. Hát... maga a ház... Tényleg szép, és tényleg szuper, hogy végre lett kertjük is, de... de nem ezt vártam! Olyan nagy készülődést, annyi energiát fektettek bele a dologba, hogy valami sokkal monumentálisabb elképzelés élt a fejemben. Ehhez képest egy sima egyszerű 3 szobás földszintes kis izé. Jó persze, a seggem a földhöz verném, ha megdobnának egy ilyennel, de akkor is. Valahogy... olyan furcsa érzés volt! Egyrészt - és talán ez zavart a legjobban - nincs új érzete. Nehéz ezt megmagyarázni, egyszerűen csak amint belépsz egy házba, ami lehet akár 80 éves is, akkor is, ha nemrég költöztek be, ott van egy bizonyos "új" érzés. Itt nem volt. És ugyan tényleg szépen megcsinálták, de hiányzott belőle az élet, nem volt otthonos, nem jött át belőle az, hogy igen, itt egy család lakik. És ez egy kicsit ellentmondásos az előző kijelentésemmel, és így nem is nagyon volt kedvem barangolni. Oké, nem is tudtam volna. A gyerekszobát láttam, ott töltött egy csomó időt a kisfiam. A szülők szobáját is, az van rögtön a bejárat mellett. A harmadikba nem néztem be, de amúgy se lett volna kedvem, mert fehérfényű izzó volt a lámpába, ami nekem nagyon nem jön be, rideggé teszi a helyszínt. A nappali aranyos, és jó helyen van, el tudom képzelni, hogy összeülnek este tévézni (jobb helyeken beszélgetni), majd 4-en 3 irányba lefeküdni. Ami nagyon tetszett, az a törölközőszárító, amit már sok helyen láttam, és imádom, hogy meleg törcsit vesz le róla az ember, az egyik legjobb találmány. Oké, meg kell hagyni, a fürdőszobát igényesen összerakták, de mint megtudtam, csak véletlenül. Szóval, jól éreztem magam, de hiányzott belőle valami.

Este 9 körül értünk haza az üres lakásba, saját nyomorunkba. Gotfrid már az autóban be-bealudt (ilyenkor mindig fuvarozzák a fenekünket), persze itthon még jó 2 órába telt, míg végre el is aludt. Remek volt. Gyorsan feltakarítottam - mert miért ne (meg amúgy is muszáj volt), és most rengeteg a szabadidőm, mert várom párom, aki idő közben, míg elvoltunk lelépett, és lassan érkeznie kellene, mert nem lesz busz amivel hazajöjjön. Én meg ilyen marha rendes vagyok, hogy megvárom.

Kép is lesz, csak most lusta vagyok. Meg megmozdulni sem nagyon merek, mert végre az összes macska fekszik, és semmi kedvem felverni őket, hogy aztán a nyakamba lihegjenek, mert ők ennének még. Úgyhogy majd legközelebb. Ellenben most rengeteg sokat írtam, van mit olvasni. Már ha lesz vállalkozó szellemű egyén, aki ezt mind végignyálazza.